A kalotaszegi vágottas terítők története

Kalotaszeg tájegység Romániában, részben Erdélyben a valamikori Magyar Királyság területén, Kolozsvártól nyugatra található. Nyugat-Románia a kevés tömbmagyar területek egyike, a mai napig régi erdélyi magyar népi hagyományok őrzője.

A kalotaszegi vágottas terítők már több mint egy évszázada híressé váltak a köztudatban. Ma már számtalan család otthonában megtalálhatóak, de történetük elején csak Kalotaszegen ismerték a vágottas terítők szépségét és elkészítésének művészetét.

Kezdetben csak a fiatal lányok és asszonyok blúzait díszítették hímzéssel, majd később a szoknyákat, egyéb ruhaneműket, s fokozatosan a házban használatos törlőket, terítőket is elkezdték díszesebbé tenni. Természetesen ezek csak ünnepek alkalmával kerülhettek elő, hisz a szegényes világban az emberek féltve őrizték ezeket a tárgyakat.

Nehéz teleken, mikor már a földeket nem lehetett művelni, az asszonyok összegyűltek, közösen varrogattak, osztották meg egymással az újabb és újabb mintákat, díszítéseket. Varrás közben énekekkel és különböző történetekkel szórakoztatták egymást.

A különböző minták és motívumok hamar elterjedtek, de leginkább a virágmotívumok a jellemzőek, mint például a napraforgó, szegfű és különböző levélformák. Természetesen az idő során változtak a minták, a régiek közül sok eltűnt és helyettük újak jelentek meg.

Az idő múlásával ez a művészet olyan foglalkozássá vált, amely sok család megélhetését biztosítja, az idősebbek viszont még most is nagy élvezettel végzik a munkát.

A vágottas terítők először a német családok otthonában jelentek meg. Ők voltak azok a turisták, akik beleszerettek ezekbe a kézimunkákba, és nagy előszeretettel vásárolták őket. Később sorra Európa minden táján megjelentek, s ma már mindenhol népszerűek.

A kalotaszegi vágottas terítő készítése

Ezek a terítők lenvászonra készülnek, melyeknek eredeti színük a bézs és a fehér volt. Manapság a modern technológia segítségével a vásznak gyárban készülnek, így többféle új színekben is megtalálhatók, mint például kék, piros, zöld. Bár a vásznakat gyárban állítják elő, a munka többi részét az asszonyok fáradtságos munkával, saját kezűleg végzik el, bármennyire is hihetetlennek tűnik ez a turisták többségének.

Az elkészítés folyamata meglehetősen bonyolult, elmagyarázása szavakkal még inkább. Számolgatást és nagy odafigyelést igényel, hiszen egyetlen szál elvétése is tönkre teheti az egész munkát.

Azt legelőször is tisztázni kell, hogy a vágottas terítőknél az anyagon akasztalatokat számolnak. Ez azt jelenti, hogy kiszámolnak az anyagból három szálat függőlegesen, majd vízszintesen, és az így keletkezett képzeletbeli kocka alkot egy akasztalatot.

Következő lépés a nagyolás: ennek során függőlegesen vagy vízszintesen egy akasztalatban minden szálba öltenek, majd egy akasztalat kimarad. Ez után újabb három szálba öltenek, majd egy akasztalat újra kimarad.

Ezt addig folytatják, amíg a minta kirajzolódik. A következőkben a nagyolás mentén kivágják a három szálat, majd kihúzzák őket. Az üres akasztalat szálai megmaradnak, mely egy négyzethálós formát alakít ki. A megmaradt szálakat vízszintesen és függőlegesen végigvarrják, ezt nevezzük töltésnek.

Ez után következhet az újabb minta. Minél nagyobb az anyag, annál több mintának kell rákerülnie, hogy minél díszesebb, szebb legyen.

Ha a kézimunka elkészült, kimossák, keményítik és vasalják. Ezt követően kerülhet üzleteink polcaira.